~ Chapter Four

LOTTIE

  Igazából nem néztem, hogy merre futok, csak azt tudtam, hogy elakarok tűnni onnan. Nem is tudom mit éreztem akkor. Eléggé összetett érzelmek fortyogtak bennem, düh, megalázkodás, és fájdalom. Egyszer csak azon kaptam magamat, hogy a teraszról, a partra vezető lépcsőn rohanok lefelé, és mezítlábas talpam, lassan érintkezik a még mindig forró homokkal. Homokban elég nehéz futni, főleg, ha az ember elve utálja ezt a tevékenységet, és nem mellékesen még sír is. Amikor elértem az egyik hatalmas Vörös kő Sziklához a tövében össze estem, úgy gondoltam, ez már elég messze van a háztól így egyedül lehetek. Ahogy néztem aki a fejemből, és elgondolkoztam azon ami az elmúlt, körülbelül 10 percben történt. Az a gondolat, hogy ezt a kis csevejt Lou és köztem, mindenki hallotta és, hogy ezzel megbánthattam a barátaimat nem ment ki a fejemből. És a stressztől, újabb könnyek szöktek a szemembe.

  -ELEGEM VAN!-ordítottam ekkor remegő lábakkal feltápászkodva, és arcomat újra a kézimbe temettem. 

Ekkor két hatalmas kar fonta körbe testem és kezdett el nyugtatni. Nem tudtam ki az, így hát ellöktem magam amitől, persze rögtön hanyatt, és fejem puha homokba fúródott. Majd egy másik puffanás közepette a személy aki megpróbált nyugtatni termett mellettem, és mikor fejemet oldalra fordítottam akkor jöttem rá, hogy nem volt más mint Sawyer. Nem tudtam a szemébe nézni, így megpróbáltam feltápászkodni, de ő vissza rántott.

-Áúú!-kiáltottam fel.-Ez fájt.

-Kérdezhetek valamit?-mondta mire én bólintottam és nagyot nyeltem.-Tényleg ezt érzed? Hogy nem törődöm veled, és nem érdekelsz?
-Nem...vagyis...mennyit hallottál?-kérdeztem egy sóhajtás közepette.
-Onnan, hogy nem vagy kicsi.-mondta és a szívemről, hatalmas kő esett le, hogy az előző rézét monológomnak nem hallotta.
-És szerinted igazam van? De mielőtt válaszolsz, gondold magam az én helyembe...-válaszoltam, de ekkor Sawyer közbe szólt.
-Hogy lehetsz, ennyire önző? SZERINTED, NEKEM KÖNNYŰ VOLT? GONDOLJAK BELE A TE HELYZETEDBE? JÓL VAN CHARLOTTE, AKAROD TUDNI, MILYEN ÉRZÉS VOLT?-ordította, én pedig teljesen lesokkolódva ültem ott és egy hang se jött ki torkomon. Akkor láttam utoljára, Sawyer ennyire kikelve magából, mikor, összeveszett az egyik sráccal, még 10.-ben.
-I-igen...-nyökögtem halkan.
-SZAR VOLT, KURVA SZAR! A tudat, hogy te egyedül vagy, és, hogy gy köszöntünk el egymástól, hogy te sírtál, a világ legfájdalmasabb dolga volt. Ne... Ne is tagadd, hogy sírtál, mert ismerlek, pontosan jól ismerlek.-mondta, de itt már ki kellett állnom magam ért.
-HA ismersz akkor miért, miért mentél el? Tudtad, hogy ez lesz! És te mégis elmentél. A TETEJÉBE, MÉG BLAIRREL IS VOLT KÖZÖS VIDEÓD! BLAIRREL!-ordítottam én is mikor erőt vettem magamon és felálltam.
-Na most Ő, hogy a jó fészkes fenébe, jön ide?-kérdezte hitetlenkedve.
-Ha ő nincs, ez az egész, ami most van nincs!-mondtam, és újra elsírtam magam.-HA Blair megjelent én mindig csak a második lehettem, képes voltál, mindent megtenni, és a közös programokat is lemondani, csak azért, mert a hercegnőnek valami baja volt.-fakadtam ki.
-Lottie...-morogta, de hangjában érezhető volt a rejtett gyengédség.
-Nem Sawyer, nem! Most én mondom, ha már annyira kíváncsi voltál rá!-mondtam újból, és közelebb léptem felé.-Mit szerettél benne? Mit tudott amit én nem? Szép volt? Oké. Vicces is volt? Hát jó aláírom, de ismert-e téged, annyira, mint én? Nevetett-e veled, úgy ahogy én? Nem? Akkor meg?-hangom, szívem és lelkem is könyörgött a válaszokért.
-Hogy lehetsz ilyen kis buta?-kérdezte gyengéden és ő is közelebb lépett néhány lépéssel.-Szerinted Ő, többet számított nekem, mint a legjobb barátom? Lottie, szerinted kiben bíztam jobban, akit ismertem már 3 éve és igen, sok volt a közös emlékünk, vagy akit ismerek gyerek korom óta, és nem féltünk együtt át bőgni egy éjszakát. Emlékszel?-kérdezte és láttam, hogy neki is könnyeket csalt ez az emlék a szemében. Persze, hogy emlékeztem, arra az éjszakára, mikor Sawyer nagyiját kórházba vitték, és nem tudott aludni, ezért átszöktem hozzájuk, és együtt reménykedtünk abban, hogy Mrs.Growers megéli a reggelt. Bólintottam.
-De akkor, hogy lehet, hogy neki többször mondtad, azt, hogy "szeretlek" ? Miért nem nevettél a vicceimen, mikor vele voltál és miért nem vetted fel a telefont, esténként, mikor rád volt szükségem?-zúdítottam egy újabb kérdést zuhatagot Sawyerre, és azt hiszem eddig bírtam. Soha, nem voltam egy veszekedős ember. És most is a fejem elkezdett fájni a kiabálástól, és lábaim megint össze csuklottak. Kétségbe esett fejemet és vörös szemeimet rászegeztem, mire ő megfogta kezemet, és lassan, óvatosan magához húzott.
-Pici lány, úgy hiányoztál.-mondta mire én szorosan átöleltem, és államat vállába fúrtam.-Figyelj ide. Szeretlek, te is hülye!-suttogta nevetve.
-Úúúú! Nézd most megy le a nap!-mondtam gyorsan és letöröltem összes könnyem és mosolyt erőltettem arcomra.
-Ilyet se látni sokat L.A-be.-mondta és lehúzott, így sikerült ügyesen rá esnem a mellkasára.
Így feküdtünk ott órákat, és nevetgéltünk, minden hülye, apró poénon. Pont, mint régen.

SAM

  Igazából, mikor először kigondoltam egyáltalán nem tűnt olyan veszélyesnek. Csak, át történt egy kisebb baki. Vagy, inkább egy nagyobb. Na, jó, azért az, hogy bele estem az üveg ajtóba, annyira nem nagy dolog, csak azért fáj, meg szegény Flo is halálra rémült, majd jól lecseszett, hogy, hogy lehet ilyen felelőtlen, aztán pedig elkezdett sírni. Öregem, ez most egész biztos menstruál, mert ilyen hangulat ingadozásai, régen voltak! Úgyhogy, most ezért ülünk a sürgősségin.

-Te teljesen, meggárgyultál?-kérdezte Lottie röhögve, mikor Sawyer kíséretében beléptek a kórházba.

-Lottie, mióta ismersz... és ilyen kérdéseket teszel fel nekem?-válaszoltam, fejemet ingatva, és szintén röhögve.

-Öcsém, Cyrből még kinézem, hogy egy üveg ajtón átesik, de tőled, valami nagyobbat vártam volna.-fokozta Sawyer.-Mitszólnál, ha holnap szikla ugró versenyt tartanánk!-erre persze mind elröhögtük magunkat, és ekkor végre Saw és Lottie is leültek. 

  Mindig is utáltam várakozni, és ezzel barátaim is hasonlóképp voltak, nem hiába lettünk ilyen jóban. Ekkor nyílt a kórterem ajtaja és egy kócos kontyba kötött, barna hajú fiatal nő lépett ki. Megállt, végig nézett a várótermen, és ekkor szeme megállapodott szedett-vetett kis társaságunkon.

-Nos, nézzük, akkor kik vannak még hátra. Tommy Sanders, A törött karú kisfiú, Emilia McPrott és...-nagy levegő után végre megszólalt.-A két lázadó, a kicsi lány, a mangás csaj, az idióta, valamint a raszta akivel sok megbeszélni valónk lenne...-fejezte be a sorolást, és végül, akarva, vagy akaratlanul elmosolyodott.-Na jöjjenek, had halljam, mi történt.-mondta és mi utána mentünk be a kezelőbe. A kezelőben egy ismerős arcot vettem észre, Woodstone doki, még mindig ugyan ott ült, a rozoga fából eszkábált íróasztalánál és, mint mindig most is unatkozva háttal ülve teszi fel ugyan azt a kérést.

-Mi a kedves beteg panasza?-kérdezte, miközben én gyorsan fel huppantam a vizsgáló asztalra.-Édes Istenem, miért büntetnek minket az égiek?-kérdezte megrökönyödve, mikor megpillantotta kis csapatunkat, majd engem az asztalon.

-Ugyan ezt kérdezem évek óta doki, ugyan ezt!-válaszoltam, neki meghatva.-Na. de fel a fejjel doktor. Itt leszek én egész álló nyáron, lesznek nekünk még jó kis emlékeink!-kurjantottam majd el röhögtem magam.

-Ettől félek é is Pepper, ettől félek.-mondta,de szemein látszott ahogy apró mosoly ráncok gyűlnek körülötte.-Na, mit tettél, te szerencsétlen idióta, már megint?-kérdezte majd felhúzta gumi kesztyűjét és oda sétált az asztal széléhez.

-Ahha, szóval, neki szaladtál egy üveg ajtónak. Már, meg sem kérdezem, hogy milyen felindulásból.-nevette végül el magát a férfi, majd komolyra fordítva a szót így szólt.-Semmi gond, már csak pár üveg szilánk maradt benne, aztán meg gyorsan össze varrom a sebed és utána szabd vagy.-mondta, majd hozzá kezdett munkájához.

-Szóval, srácok, mikor jöttetek,-kérdezte a fiatal nő.

-Talán 2, vagy 3 napja.-mondta Sawyer.-De egész nyáron itt leszünk, úgy, hogy, ha gondolod, tudod hol találsz minket.

-Igazából, Miss. Lovens holnaptól szabadságon van.-súgta oda halkan Woodstone doki a többieknek.

-Júúúúj, de jó!-kiáltott fel Lottie, és gyors felindulásból meg is ölelte a nővért.-Ugye át jössz? Ugye?-kérlelte, és láttam, ahogy mindketten lopva Lou felé sandítanak.

-Majd még meglátom, Lottie, de megpróbálok!-nyögte végül ki.

-Végül is Samre gy is valakinek rá kell nézni.-próbált segíteni Cris is.

-Áh, hagyjad arra ott van Flo, ő is hihetetlen jól tud sebet át kötözni, az évek során, szerintem már megtanulta.-próbálta a nő újra lerázni magáról ezt a témát.

-Hát, lehet, hogy Flo szívesen rá nézne Samre, de nem hiszem, hogy pont a válla érdekelné.-szólalt meg az eddig meglepő mód csendben lévő Cyr, mire mindenki elröhögte magát, csak Flo pirult el, de nem sokkal később már Cyrt kergette egy spatulával  kezében körbe, körbe a rendelőben.

-Nos, kész is lennénk.-fejezte be a sebemet a doki.-Na és most húzás ki felé a rendelőmből, és ajánlom, hogy meg ne lássalak itt titeket megint!-mondta és ezzel az ajtó felé terelt minket.

-NA, jó, holnap át nézek, de nem maradok sokáig!-egyezett végül a lány is bele és így mindenki boldog volt.

  Utoljára Louis lépett ki az ajtón és csak annyit mondott.:

-Szia, Kim!